Az intézet története

Az intézet elődje az 1875-76-os tanévben kezdett működni, mint Fejlődéstani Intézet. Az orvoskar a Strassburgban fejlődéstanból habilitált magántanárt, Dr. Mihálkovics Gézát kérte fel, hogy az orvosi kurrikulumban bevezesse a fejlődéstant. Az akkori kar nagyvonalú előrelátására jellemző, hogy érdemesnek tartotta a fejlődéstan bevezetésére önálló oktatási egységet létrehozni. Így a 2000. esztendő az intézet létrejöttének 125. évfordulója volt. Mihálkovics 1875-ben még, mint rendkívüli tanár hirdette meg “Az ember és a gerinces állatok fejlődéstana” című kurzusát heti 3 óra előadás és 2 óra "Fejlődéstani dolgozatok" formájában. Emellett “Az érzékszervek bonc- és szövettana” címmel is tartott. kurzust. 1878-ban Mihálkovics nyilvános rendes tanár lett, amikor jogot kapott a teljes tájbonctan oktatására is. 1880-ban a kar a Fejlődéstani Intézetet a Lenhossék József által vezetett Bonctani Intézettel azonos rangra emelte, és ekkor a neve II. sz. Leíró és Tájbonctani Intézet lett. Ez volt az egyetem első párhuzamos intézete, amely még a múlt században jött létre és azóta a változó oktatási igényeknek, hangsúlyeltolódásoknak megfelelően rugalmasan alkalmazkodott az oktatás és kutatás kihívásainak.

1880-ban a két párhuzamos intézet kialakulásával az anatómia és egyik "kiegészítő" tárgya, az embriológia már a bonctani tanszékek oktatási profiljába került. A szövettan pedig, mint "felsőbb bonctan" az élettani intézet kurrikulumába tartozott. 1888-ban az I. sz. Leíró és Tájbonctani Intézet tanára, Lenhossék József meghalt, és a kar 1889-ben Mihálkovicsot bízta meg az I. sz. Leíró és Tájbonctani Intézet vezetésével is. A II. sz. Intézet vezetésére 1890-ben Thanhoffer Lajos kapott megbízást, aki korábban az Állatorvosi Tanodában az élettan és "felsőbb bonctan", azaz szövettan tanára volt. Ő rendezte be az ország első szövettani laboratóriumát és közben megírta az első magyar nyelvű hisztotechnikai könyvet is. 1891-ben az Élettani Intézet igazgatójának, Jendrassik Jenőnek a halála alkalmat teremtett arra, hogy Mihálkovics és Thanhoffer együttesen kérjék a szövettan átkerülését az élettanról az anatómiai intézetek kurrikulumába követve ezzel a más európai egyetemeken már korábban folytatott gyakorlatot. Az Élettani Intézet élére újonnan kinevezett igazgató, Klug Nándor is támogatta a javaslatot, és a kar állásfoglalása után a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter hozzájárulásával a szövettan oktatása az 1891/92-es tanévtől hivatalosan is átkerült az anatómiai intézetek tantervébe.

A kar 1875-ben az Intézet jogelődjét, a Fejlődéstani Intézetet a tudomány előrehaladásának igényéhez alkalmazkodva hozta létre. Alig 15 év multával Thanhoffer, mint az első szövettanból habilitált tanár vette át az intézet vezetését. Ez a két epizód (a fejlődéstan bevezetése az orvosi kurrikulumba és Thanhoffernek, az első igazi magyar hisztológusnak az intézet élére kerülése) máig meghatározó volt az Intézet oktatási és tudományos profiljának kialakításában.

Thanhoffer 1909-ben bekövetkező halálát követően Tellyesniczky Kálmán került az intézet élére, aki korábban a Művészeti Akadémián tanított művészeti és felületi anatómiát. Ő adta ki az első magyar nyelvű Művészeti Anatómia könyvet. Tudományos érdeklődése a kor gyarapodó biológiai ismereteinek megfelelően az anatómia és szövettan mellett a "sejtes" szintre irányult. Forrón szeretett fiatal felesége 1929-ben váratlanul elhunyt, és ezt képtelen volt magában földolgozni. Az Intézettől visszavonult és 1932-ben tragikusan, önkezével vetett véget életének. Igazi érdeme, hogy mint az intézet harmadik tanára, a fejlődéstan és szövettan mellett a citológiai kutatások csíráját is megteremtette az intézetben. Bimbózó citológiai munkájának szinte folytatása és/vagy kapcsolódási pontja volt az a nagyszabású elmélet, amelyet a “Szövetek intercelluláris anyagának összetétele, szerkezete és jelentősége a sejtek életében” címen foglalhatunk össze, és amely Huzella Tivadar nevéhez fűződik.

1930-ban Tellyesniczky visszavonulása után a dékán bizottságot hozott létre a tanszék betöltését illetően. A bizottság előadója az I. sz. Leíró és Tájbonctani Intézet igazgatója Lenhossék Mihály volt. A bizottság javasolta, hogy a szövettan és fejlődéstan tanítása hangsúlyozottan jelenjék meg a pályázatban, olyannyira, hogy ez még az intézet nevében is jusson kifejezésre. Ezért az I. sz. Intézet neve Bonctani-Tájbonctani Intézet legyen, a II. sz. Intézet neve pedig Bonctani-Szövettani Intézetre változtassák meg. Végül a kar Huzella Tivadart, a Debreceni Tisza István Tudományegyetem Orvosi Fakultásának anatómia professzorát hívta meg a tanszék élére.

Huzella Tivadar 1932-ben kezdte meg működését az intézetben, amely 1933-tól 1971-ig Szövet- és Fejlődéstani Intézet néven működött. Ekkor a hallgatók a volt I. sz. Leíró és Tájbonctani Intézetben tanulták az anatómiát és tájanatómiát, míg a volt II. sz. Leíró és Tájbonctani Intézetben a szövettant és fejlődéstant. A normál morfológiai tárgyaknak anatómiára és szövet-fejlődéstanra való szétválasztása megszüntetett egyfajta, az oktatók által már kiérlelt tantárgyi integrációt, viszont a szövet- és fejlődéstan jelentősége szükségképpen megnőtt, amelyet már Lenhossék Mihály is szorgalmazott. A tárgyak szétválasztása anatómiára és szövet-fejlődéstanra annál is inkább előnyösnek látszott, mert a 20-as évek végére és a 30-as évek elejére a biológia, mint élő természettudomány gyorsan fejlődött és már az orvosi gondolkodást is átitatta a legtöbb nyugat-európai országban. A szövet- és fejlődéstan és a biológia szoros kapcsolata Huzella számára természetes volt. Az orvostudományt alkalmazott biológiának tekintette, ezért oktatta a szövet- és fejlődéstan keretében. Megírta az első magyar nyelvű biológia könyvet. Jelentős biológiai kutató központot hozott létre Gödön, saját birtokán, amelyet a második világháború vihara elsodort. Megroppant egészségét tovább rontotta a háború után a politikának az élet minden területére való benyomulása. Politikai "megbízhatatlanságára" hivatkozva nyugdíjazták. 1950-ben, egyik korábbi debreceni tanítványa, Törő Imre vette át az intézetet.

Törő Imre folytatta Huzellának a biológia bevezetéséért elkezdett harcát, amelyet sikerre vitt. Sorra alakultak az orvosegyetemeken a biológiai intézetek, amelyek ma is működnek, alkalmazkodva a tudomány fejlődéséhez, specializálódásához. 1968-ban az akkori Szövet- és Fejlődéstani Intézet keretében jött létre egy önálló biológiai oktató és kutató csoport, amely 1972-ben nyert intézeti rangot, leválva a Humánmorfológiai Intézet elődjéről. Törő Imre szövettan- és fejlődéstan könyvein több orvosgeneráció nevelkedett. A thymolymphaticus rendszer immunmorfológiai vizsgálata ma is élő témája az Intézetnek, amely az utóbbi években a fejlődésbiológia irányába mozdult el. 1966-tól az Intézet szövettan és fejlődéstan mellett makroszkópos anatómiát is tanít.

Törő 1971-es nyugdíjazását követően Halász Béla vette át az Intézetet és közel negyedszázados vezetése alatt virágzó, nemzetközi tekintélyű neuroendokrin munkacsoportot teremtett, amely ma is az intézet legnépesebb kutató-oktató gárdáját képezi. “Idegtudományok” néven a 90-es évek elején doktori programot is alapított, amely folyamatosan nagyszámú PhD fokozattal rendelkező kutatót nevel. A programban részt vevő hallgatók bekapcsolódnak az Intézet graduális oktatómunkájába is, az Intézet oktatói közül pedig szép számmal kerülnek ki a program akkreditált témavezetői.

Halász Béla 1995-ben vonult nyugállományba - továbbra is megtartva kutatócsoportját. Ekkor Oláh Imrét nevezték ki az Intézet élére. Ő az oktatás és a kutatás szinte minden területén átfogó módon terjesztette ki a fejlődésbiológiai szemléletet. Az Intézet Oláh Imre vezetése alatt kapta jelenlegi nevét (Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézet). A tantárgyi tematikában a klasszikus embriológia mellett megjelentek a legalapvetőbb fejlődésbiológiai, differenciálódási és fejlődés-szabályozási ismeretek. Ugyanakkor létrejött, illetve tovább gyarapodott az önálló fejlődésbiológiai kutatócsoport, amely ma az Intézet talán legdinamikusabban fejlődő laboratóriumában tevékenykedik, és a modern molekuláris biológiai technikákat és embrió-manipulációs megközelítéseket klasszikus morfológiai eszközökkel kombinálva alkalmazza. Oláh Imre is önálló doktori programot alapított, amely “Embryológia, elméleti, kísérletes és klinikai fejlődésbiológia” néven működik.

E periódus fontos eredménye az oktatás terén, hogy az Intézet gondozásában két új tankönyv is megjelent. Az intézeti kollektíva által írt és illusztrált “Szövettan” tankönyv, amelyet Röhlich Pál szerkesztett, hamar igen népszerű lett mind a hallgatók, mind az oktatók körében, ezért két éven belül már a második, átdolgozott kiadása is megjelent. Szél Ágoston “Klinikai anatómia” című könyve az anatómiai ismeretek orvosi jelentőségét mutatja be gyakorlati példákon keresztül.

2003 júliusától az Intézet vezetését Szél Ágoston vette át. Az új igazgató nagy súlyt helyez a morfológiának a klinikai munkát megalapozó jelentőségére. Az Intézet jelenlegi kutatómunkájában az idegtudományok művelői és a fejlődésbiológiai, embriológiai kutatócsoport mellett, némileg a fenti két meghatározó irányzatot ötvözi és egyéb technikákat is felvonultat az elektronmikroszkópos laboratórium retina-kutatással foglalkozó munkacsoportja. A fotorecepció kutatásához csatlakozik a szervezet szezonális és diurnális ritmusát vezénylő corpus pineale morfológiáját és működését vizsgáló, ugyancsak komoly nemzetközi elismertséget élvező fotoneuroendokrin munkacsoport. Az Intézet élő, aktív és sokirányú  tudományos munkáját sejtbiológiai (pl. endocitózis, exocitózis), az utóbbi évtized óta pedig farmakológiai témákat (pl. kábítószerek és a központi idegrendszer kapcsolata) vizsgáló kutatók teszik teljessé.

Budapest, 2005. augusztus 15.